
A hetvenes évek nagyon szép Audi 100 kupéjának méltó utódja az Audi A5, amely nem egy agresszív-brutális megjelenésű autó, hanem a klasszikus GT-k könnyedségét mutatja. Most ez a gyönyörű autó megkapta az Audi egyik csúcsmotorját, a 4,2 literes, V8-as, 450 lóerős gépet. A V8-ashoz hétfokozatú S-tronic sebességváltót és új fejlesztésű központi differenciálművel szerelt quattro összkerékhajtást társítottak – így lett a típusjelzés RS5.
Bődületes erő, rendkívül érzékeny gázadási reakciók, kifejezetten pörgős karakter, öblösen zengő hang – ilyen az Audi kizárólag kézi munkával készülő V8-asa. A 4.2 FSI álló helyzetből 4,6 másodperc alatt katapultálja az 1725 kilogrammos kupét 100 kilométer/órás tempóra, a gyorsításnak pedig 250 kilométer/óránál csupán az elektronikus korlátozás szab határt. Kívánságra az Audi 280 kilométer/órára állítja át a végsebességet.
A gazdaságosság az Audi minden modelljében, így természetesen az RS 5 esetében is „szériafelszerelés”. A bivalyerős V8-as aggregát 100 kilométerenként átlagosan 10,8 liter üzemanyaggal, azaz jóval kevesebbel is beéri, mint legfőbb vetélytársai. E kiváló érték nagyban köszönhető az Audi modulrendszerű gazdaságosságnövelő műszaki megoldásai következetes alkalmazásának. A motort és a teljes hajtásláncot minden részletében a mérsékelt belső súrlódások szellemében alakították ki a tervezők, az olajszivattyú a pillanatnyi szállítási igények szerinti szabályzás mentén működik, a fékezési és motorfék-fázisok mozgási energiáját pedig fejlett rekuperációs rendszer táplálja vissza elektromos energia formájában a fedélzeti hálózatba.
Az RS 5 ugyancsak a szériafelszereltséget gazdagító, hétfokozatú S-tronic sebességváltója magas hatásfokával és hosszan áttételezett fokozataival járul hozzá a gazdaságossághoz. E korszerű konstrukció két tengelykapcsolóból, illetve az ezekhez csatlakozó egy-egy önálló váltófélből épül fel. Mindkét egység folyamatosan aktív, ám egy időben csupán az egyik kapcsolódik erőzáró kötéssel a motorhoz. A sebességváltás tulajdonképpen az egyes tengelykapcsolók váltásaként zajlik.
A vezető igény szerint automatikus üzemmódjában is használhatja az S-tronic - a magas fordulatú V8-as erőforrásban fellépő fokozott erőhatásoknak megfelelően - megerősített konstrukcióját, ám a kormánykerék kapcsolóbillentyűi révén akár manuálisan is vezérelheti. Az „Audi drive select” ugyancsak az alapfelszereltséghez tartozó rendszere segítségével az aktuális kapcsolási stratégia igény szerint az „auto”, a „comfort” és a „dynamic” beállítások szerint változtatható. A startautomatika („Launch Control“) programja segítségével a hétfokozatú S-tronic álló helyzetből a legintenzívebb gyorsulást biztosítva, teljes teljesítménnyel és minimális kipörgés mentén szabályozza az elindulás folyamatát.