
A 2010-es Genfi Nemzetközi Autószalonon tartott világpremierjét követően, Magyarországon május 29-től rendelhető az új Alfa Romeo Giulietta. Az alapmodell ára 4.995.000 forint lesz. Az Alfa Romeo nemrég közzétett árlistájából kiderül, hogy majd ötmillió forintért az 1,4 literes, turbós, 120 lovas benzinest kínálják majd. A dízeles verziók közül, a Progression felszereltségű - egyebek mellett hat légzsákkal, fékerőelosztóval, menetstabilizátorral, start&stop-rendszerrel, légkondícionálóval kínált -, 105 lóerős 1,6-os JTDM-2 lesz a legolcsóbb: nem egészen 6,1 millió forintba kerül. A 235 lovas csúcsverzióért 8,395 millió forintot kérnek.
A régi-új modell – mint arról már írtunk – több szempontból is kuriózum: a márka centenáriumának évében jelent meg a Giulietta, amelynek névadó elődje több generációnyi autórajongó kedvence, álomautója volt az ötvenes években. Alighanem hasonló szerepe lesz most az új ötajtós, ferdehátú Giuliettának is, hiszen formavilága és technikája egyaránt kimagasló. A modernkori Alfák stílusjegyeit – az orron a klasszikus hatalmas pajzsot, vagy épp a hátsó ajtó rejtett kilincseit – magán viselő kompakt a Mito-ra emlékeztet, ám annál jóval terebélyesebb. A Giulietta 4,35 méter hosszú, 1,46 méter magas és 1,80 méter széles. A sportos kompaktot kezdetben ötféle motorral, három benzinessel, és két dízellel kínálják majd. A gázolajosok közül az 1.6 JTDM 105, a 2.0 JTDM pedig 170 lóerőt ad le. A benzineseknél az 1,4-es turbó 120 és 170 lovas verziója nyitja a sort. A csúcsot a Quadrifoglio Verde belsőkhöz kínált, 235 lóerős 1750 TBi motor jelenti, amely 242 kilométeres végsebességet tesz lehetővé, s 6,8 másodperc alatt gyorsítja százra a Giuliettat. Az összes motorhoz a három tengellyel készülő, kifejezetten nagy nyomaték átadására kifejlesztett hatfokozatú kézi váltó kapcsolódik. A MultiAir és a 170 lóerős 2.0 JTDM motorok duplakuplungos automata váltóval is megrendelhetők.
A forma és a teljesítmény mellett a Giulietta a felszereltség, valamint a biztonság terén sem vall szégyent. Az aktív biztonsági berendezések mellett a passzív elemek sora – így például VDC menetstabilizáló, a kettős fogazású aktív kormánymű, a Q2 elektronikus differenciálzár és a menettulajdonságokat az útviszonyokhoz igazító DNA-rendszer – garantálja a balesetveszély csökkentését. Az új modellben az alapfelszereltség része a DNA rendszer, a hat légzsák, a kettős előfeszítésű biztonsági öv, és az ostorcsapásszerű sérülések ellen védő aktív ülések. A kényelmi berendezések közül széria a kézi vezérlésű légkondicionáló, a 16 colos felnigarnitúra, az első elektromos ablakok és a fedélzeti számítógép.